Néztem a kéklő messzséget
fürkesztem a hatalmas Hargitát,
faggattam a szárnyaló fecskéket
tudni akartam mit van odaát.
Bármerre néztem hegyet láttam,
a hegytetőn állva megtöbb hegyet,
beszéltek hozzám a százados fenyők
azt suttogták, hogy elmegyek.
Arcom a napfelé fordítottam
magamba szívtam az erdő illatát.
Jó itt nekem, dehogy megyek!
Álmodoztam csendben tovább.
Mondják, az álmok nem hazudnak
és azóta is úton vagyok,
valahol vár egy vízparti ház,
ha megtalálom, megállhatok.
2020. 06. 06
📷 Internet
Megjegyzések
Megjegyzés küldése