Adventi kalendárium 22.

Ugrás a fő tartalomra

Keresés ebben a blogban

Adventi kalendárium 22.

– december 29, 2020

Link lekérése
Facebook
Twitter
Pinterest
E-mail
Más alkalmazások

Link lekérése
Facebook
Twitter
Pinterest
E-mail
Más alkalmazások

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések

Kondra Katalin: Vándor székely

Székelyföldön születtem, el sosem vágytam de a sors mást akart. Nem idegen országban élek, tesvéreim akik itt vannak, szép a táj, hiányoznak mégis a hegyek, tudom a Hargita hazavár, hazamennék én is... Nem tudom, más népeknél miként van, még mindig keresem a választ arra, miért indul olyan nehezen otthonról a székely? Mi vonzza és taszítja itthon és otthon között, miért megy, ha nem akar, és miért marad, ha menne? Annyi könnyet, fájdalmas sóhajt sehol nem látni, mint ott, ahol egy székely útnak indul. Hatalmas batyukat, nehéz terheket cipel. Viszi a hazai ízeket, illatokat, úgy talán könnyebb kibírni. Könnyezve búcsúzik és vele könnyeznek azok is, akik az induláshoz elkísérték. A székely vándor kicsit olyan, mint a mesebeli legkisebb királyfi, aki mostoha sorsa miatt megy világgá, de azzal a céllal, ha már így alakult, kipróbálja a szerencséjét. A valóság azonban az, hogy a legtöbb székely királyfi, királylány, idős szüleit, kicsi gyermekeit hátrahagyni kényszerülve vág neki a na

Kondra Katalin: Anyaversek

Anyaságom ünnepén Amikor az első gyermek világrajön anya születik, hogy nagy dolog-e ez, nem kérdezik. A női lélek, mint bábból a pillangó átalakul és újjászületik. Régi énem hagytam megfakulni anyaként kezdtem el ragyogni, Ó, mennyire más lett ez a fény! Gyermekmosoly szívem közepén. Édesanyám szeme Amikor a napfény besüt a szemembe édesanyám szeme jut róla eszembe, az ő arca ragyog valahányszor rám néz, el is fut fölülem minden sötét árnyék. Amikor velem van semmitől nem félek, mint egy pajkos csikó, gondtalanul élek nekem jutott a föld legjobb anyukája hálapuszit nyomok drága homlokára virágot is adok, amit én neveltem úgy viseltem gondját, ahogy anyu nekem. Az apró magokat naponta öntöztem, kicsordult szívemből összes szeretetem itt van a kezemben, egy cserép virágban nem jut az eszembe, hogy mit is kívánjak. Nincs rá szó, mert soha nem mondta el senki hogy kell édesanyát mégjobban szeretni. Reggel Szunnyadnak bennem az álmok. Hogy legyen szép az ébredés, ha markában szorít az

Ludmilla

Boszorkányos szerelmi történet Szokatlanul enyhe volt az idő, amikor hazamentem meglátogatni, Erdélyben élő nagyanyámat. Nagyon vártam már a találkozást, melyre a nagy távolság miatt csak ritkán adódott lehetőség. Miközben a változó tájat csodáltam, előre örültem a szabadságnak, mert nem sejtettem, hogy ez az utazás feledhetetlen emlékként örökre belém ég. Amikor a vonatról leszálltam, az idő sötét volt és komor, súlyos felhőket hajszolt a déli szél, csapadék nem hullott, csak pár száraz falevél gurult zörögve a lábam előtt. Az utca kihalt volt, sehol egy ember. Hirtelen azt kívántam, hogy bárcsak valahonnét előbújna egy kutya, hogy megugasson, hátha akkor feléled a falu, olyan ijesztő volt az a némaság. Öreganyám házához érve, óvatosan nyitottam ki a kaput, és lassú léptekkel mentem végig az udvaron. Az ablak alatt azonban megálltam, hogy bepillantsak. Láttam, öreganyám a tüzet élesztgeti. Megkönnyebbülve nyitottam ki az ajtót, mire ő ráncos arcát felém fordítva szótlanul meredt rám

Üzemeltető: Blogger

Téma képeinek készítője: sndr