Estére járt, mikor a falu határában lerobbant a busz.
A magyarországi utasok Gyimesfelsőlokról Homoródfürdőre mentek volna, ahol a szállásuk volt. A sofőr minden szaktudását bevetette, de semmi eredmény.
Az utasok a busz körül toporogtak a hidegben, lassan rájuk telepedett a sötétség.Tudták, hogy szenteste lehetetlen lesz autószerelőt találni, ezért aztán teljes volt a kétségbeesés.
Szerencséjükre az idegenvezető jártas volt azon a környéken és úgy emlékezett, hogy vendégszerető népek lakják. Arról is volt tapasztalata, hogy a székelyközösségekben a papoknak vezető szerepük van, így szenteste nem is találhatnának jobb segítséget, már csak meg kell találni a paplakot.
Mindenki összeszedte a csomagját, és a bokáig érő fagyott hóban, elindultak be a faluba. A távolból már látszott a templom kivilágított tornya, arra igyekeztek gondolván, hogy ott lesz a paplak.
A falu kutyái sorra adták egymásnak az információt, hogy idegenek jönnek, de az emberek éberségét eltompította az ünnepi készülődés.
A házak kéményei békésen eregették a füstöt, itt-ott karácsonyi fényárban úsztak az ablakok, néhol már a feldíszítette karácsonyfát is látni lehetett.
A toronyóra hatot kongatott, amikor a húsz főből álló turistacsoport bezörgetett a paplak ajtaján.
Egy idős nő nyitott ajtót, de gyorsan be is csukta, amint az idegeneket meglátta.
—Ferenc, gyere gyorsan –hallották a kint rekedtek a riadt női hangot.
—Mi baj van édesanyám? –szólalt meg egy férfihang.
—Valami idegenek vannak itt, de sokan.
—Ilyenkor?
—Hát… nézd meg magad is.
Az ajtó, résnyire kinyílt.
—Dicsértessék a Jézus neve! –lépett közelebb az idegenvezető.
—Mindörökké –lesett ki a plébános a sötétbe.
—Bocsásson meg atyám, magyarországi turisták vagyunk, lerobbant a buszunk. Tud valami szerelőt, aki megnézné?
Az ajtó teljesen kinyílt, a plébános döbbenten és tanácstalanul nézte a hidegtől reszkető utazókat.
—Szerelő? Ilyenkor? Tudja uram, ilyenkor minden becsületes ember otthon van, s a családja körében s várja az angyalt.
—Jól van fiam, találj ki valamit gyorsan, mert ezek az emberek át vannak fagyva –lépett közéjük az idős asszony.
—Igaza van édesanyám. Egyelőre jöjjenek be, csak tessék –biztatta az idegeneket a pap.
—Melegedjenek meg, aztán kitalálunk valamit.
Az utasok hálálkodva léptek be a plébánia egy tágas helységébe, ahol valamennyien körbeállták a cserépkályhát, és átfagyott kezeiket melengették.
A plébános és az édesanyja pálinkával és forró teával kínálta a váratlan vendégeket. Az idegenvezető közben elmesélte, hogy Homoródfürdőn van a szállásuk, érdeklődött a plébánostól, nem tudja-e miként juthatnának el oda.
—Ma sehogy, az biztos! Ilyenkor senki nem dolgozik, de fuvart egyébként sem lehet találni, mert az ünnepre való tekintettel mindenhol előkerültek már a pálinkás és boros üvegek – válaszolt a pap vidáman, mert addigra kitalálta, hogy fog segíteni a porul járt utazókon.
Mikor az éjféli misére érkezők az első padokban meglátták az idegeneket, azt hitték a plébános valami meglepetés műsorral készült és vendégművészeket hívott.
A prédikáció is kissé eltért az ilyenkor megszokottól, de azért áhítattal hallgatták.
—Kedves testvéreim! Ma, karácsony szent estéjén nem csak Jézus születésére emlékezünk,
hanem a szállást kereső Máriára és Józsefre, akikhez mi itt mindannyian hasonlók vagyunk –szónokolt a pap.
—Mi is keressük a nyitott szíveket, olykor bekopogunk egy-egy házba,
mint legutóbb december 5-én tettük.
A padokban mozgolódás támadt, de a pap szemrebbenés nélkül folytatta.
—No, nem azért kopogtunk, mert valaki más házába akartunk beköltözni, vagy más kenyerére áhítoztunk, még alkalmatlankodni sem szerettünk volna, csak egyszerűen szükségben voltunk, s vagyunk, ahogy Mária és József is, amikor eljött Mária szülésének az ideje. A gyermek nem várhatott, ő ott és akkor meg kellett, hogy szülessen ezért volt olyan fontos és sürgető, hogy
szállást kapjanak. December 5-én mi is szálláskeresők voltunk, bekopogtunk minden anyaországi testvérünk ajtaján, hisz nem várhatunk a végtelenségig, hogy valaki észrevegye nyomorúságunkat, de akiket testvéreinknek ismerünk, azok közül volt, ki a füle botját sem mozdította, volt, aki kikukucskált az ajtón, aztán gyorsan be is csukta. Akárhogy is, kevesen voltak, akik kitárták az ajtót. Ami ezen a napon történt, hogy egy ismerősöm román kollégájának a szavával éljek, azt fejezte ki, hogy valóban hazátlan nép vagyunk, senkik, bár
magyarnak valljuk magukat, a magyaroknak sem kellettünk. Most azonban fordult a kocka.
Van itt a körünkben húsz magyarországi ember, akik szállást keresnek erre az éjszakára…
—Nocsak, hát mi történik itten? —emelkedett fel egy idős ember a hátsópadok valamelyikéből, mire az első sorban ülő idegenvezető felállt és szembefordult a falubeliekkel.
—Engedelmet kérek, mi nagyon sajnáljuk, szégyelljük, ami történt. Szépen kérem magukat, hogy erre az éjszakára fogadjanak be bennünket, ne kelljen szentestén egy hideg buszban fagyoskodnunk. Nem ingyen kérjük…
—Hiszen azt sem tudjuk kifélék, mifélék maguk –méltatlankodott valaki.
—Ejnye, hát csak nem gondolják, hogy olyan embereket zúdítok a maguk nyakába, akik rosszfélék –szólalt meg a pap újra.
—Magyarok, hallottuk –jegyezte meg egy másik atyafi.
—Azok vagyunk –válaszolt az idegenvezető, és kiállt a pap mellé, hogy jobban lássák.
—Csak egy kérdésem volna magukhoz, azt is békével teszem fel —szólalt meg újra a székely.
—Emlékeznek-e még maguk december 5-ére? Mert mi azt soha el nem felejtsük –emelte fel a hangját, mire mindenki felemelkedett a padokból.
Az utazók megrettenve tekintgettek a hátuk mögé, mert nem tudták mi fog következni.
—Hát akkor székely véreim, itt az idő, hogy megmutassuk eltévelyedett magyar testvéreinknek, kik vagyunk –mondta a pap, miközben a hívek csüngtek a tekintetén, várva, hogy megtudják, mit tegyenek.
—Az igazságos Isten megadta nekünk a kegyelmet és ebben a kétségbeesett helyzetben a megváltó kopog be hozzánk szállást keresve –folytatta a pap.
—Értjük mi plébános úr, hogyne értenénk –szólalt meg egy asszony. — Ezeknek az embereknek szállás kell s ennivaló. Nincsen ebben semmi rendkívüli, hiszen emberek volnánk, vagy mi.
Az asszony szavára mozgolódás támadt.
Így történt, hogy abban a faluban, azon az estén Krisztus, fáradt utazó képében kopogott be a házakba, és a székelyek, szegénységük ellenére is, mindenüket megosztották vele.
Kép: Internet
Megjegyzések
Megjegyzés küldése