(Visszaemlékezés - ahogy tizenégy évesen láttam)
Szokatlan idő volt azon a télen, nem akart havazni.
Sötét viharfelhők úsztak az égen, szél söpörte a. száraz faleveleket.
Karácsonyra készültünk, próbáltuk azt csinálni, amit ilyenkor szoktunk, disznót vágtunk, hajnali misére mentünk...
Erről jut eszembe, az első jele annak, hogy valami rettenetes dolog készült: "izzadtak a templomunk falai."
A sekrestyés egész álló nap szellőztetett, igaz, nem volt fűthető a templom, mégis kibírtuk benne a mise idejét akármilyen csikorgó fagyban, de olyant, mint akkor, izzadó falakat még nem láttunk.
Az időjárás az oka - mondta édesanyám, de baljós előérzetről suttogtak a falu vénei.
Mindenféle hírek kezdtek terjedni: "Gyergyóban disznóvágáskor egy asszony vizet akart húzni a kútból, ekkor látta, hogy bugyogva forr a víz."
"A gyergyói hegyek morajlanak, néha a föld is beleremeg." Egyesek világvégét emlegettek, amikoris a természet erői megrendülnek. "Hisz lássák kentek is, hó helyett eső hull és nyílnak a tavaszi virágok."
Igaz ami igaz, a mi kertünkben is kinyílt a "kék berek", a tavasz első virága.
Mi azonban nem a világvégétől féltünk, hanem a másik rémtől, ami a falvainkat és minket magyarokat fenyegetett, mert a jólértesültek beszélték, ezek a riasztó dolgok részei a falurombolási tervnek. Először félelmet akarnak kelteni, hátha a nép mindent hátra hagyva elmenekül, ha ez nem jön össze, akkor következik az erőszak.
És jött az erőszak, karácsony előtt néhány nappal... Amíg mi kenyérért álltunk sorban és szaloncukorért, addig
* "1989. december 16-án hívek gyűltek össze Tőkés László otthona előtt Temesváron, hogy élőlánccal akadályozzák meg a lelkész elhurcolását."
Ez volt az első lépés a későbbi események sorában. Temesvár tőlünk nagyon messze volt, rádión hallgattuk a híreket és rémüldöztünk.
Édesanyám a padlót súrolta, közben kérdezgetett minket: Mit mondtak, mi történt?
Ceausescu elmenekült... Jajj, ebből baj lesz. Gonosz az, csak megnyom egy gombot és vége...
Ne féljen édesanyám, nyugat nem hagyja. Jönnek az amerikaiak - így a bátyám.
Akkor háború lesz - sötétedett el anyánk arca.
Figyeljetek, ha Amerika gépeket küld a megsegítésünkre, az nekünk jó! -lelkendezett tovább a bátyám. Fogalmunk sem volt, honnét vette az ötletet. Mindegy, akármi lesz is, csak szabaduljunk meg ettől, ami van -sóhajtoztunk.
Soha ennyire még nem vártam a Megváltót. Olyanok voltunk mint a zsidók a római uralom alatt, vagy az őskeresztények Néró idején. Sötét templomokban, gyertyavilágnál imádkoztunk, suttogva beszéltünk.
Fiatal voltam, jövő nélkül az élet kezdetén, és ekkor, ezekben a karácsony előtti napokban megcsillant a remény.
December 16-án a temesváriak kiálltak a Tőkés László mellett élőláncot alkotva, hogy megakadályozzák a lelkész elhurcolását.
** "Az élőláncból tüntetés lett, és a tiltakozás a következő napok során is folytatódott.
A karhatalom jelentős katonai erőket vonultatott fel a demonstrációk vérbe fojtására, de a lavinát már nem lehetett megállítani. A reguláris alakulatok tüzet nyitottak a tüntetőkre, a halálos áldozatok számát máig nem lehet pontosan tudni. A Securitate emberei több esetben még a kórházakba is behatoltak, és agyonlőtték a sérülteket, de arról is vannak beszámolók, hogy teherautókkal szállították a holttesteket egy bukaresti krematóriumba, ahol eltüntették őket. A kormány rendkívüli állapotot hirdetett, és lezárták a határokat, de a felkelés napokon belül átterjedt több nagyvárosra is.
Ceaușescu december 21-én nagygyűlést hirdetett meg a fővárosba: bér- és nyugdíjemeléseket akart bejelenteni, valamint elítélte a temesvári eseményeket.
A nagygyűlésből forradalom lett, a „Kárpátok géniuszának” sorsa megpecsételődött. "
Forradalmi láz söpört végig az országon. Éreztük eljött az idő, tenni kell valamit. Most vagy soha! Csíkszereda is megmozdult. Kisebb nagyobb csoportba tömörültek az emberek, bátyám is beállt a tüntetők közé, mentem volna én is, de nem engedtek. Tizennégy éves voltam, fiatal ahhoz, hogy tüntessek de elég idős, hogy a nővérem kislányait dajkáljam, akik nálunk voltak ezekben a napokban, de karácsony előtt haza kellett őket szállítani.
Nem úgy volt akkoriban , hogy beugrunk az autóba és ott vagyunk, ahol akarunk. A hugommal gyalog tettük meg az öt-hat kilóméteres utat a másik faluig, ahol a nővérem lakott. A két kislányt egy babakocsiba ültetve indultunk neki a mezei útnak. Emlékszem, édesanyám tele volt aggodalommal, mert az a hír járta, hogy a securitate emberei vezetőjük bukását látva elmenekültek és a hegyek között bujkálnak. Terrorcselekményekről is hallottunk: ivókutakat mérgeznek meg, embereket ejtenek túszul.
Ez járt a fejemben ott a kietlen úton a babakocsit tolva. Hogyha kell, az életem árán is megvédem a kicsiket. Lehet, hogy hős leszek...
A hősiesség gondolata szenteste is visszatért,
amikor társaimmal az oltáron álltunk talpig fehér ruhában, mint a mennyei angyalok.
Elképzeltem, hogy nyílik az ajtó, feketeruhás emberek fegyvert fogva ránk rontanak, vagy miközben énekelünk egyszer csak robbanni fog valami...
Nem ok nélküli gondolatok voltak ezek. Mikor a templomhoz értünk, láttuk, hogy marcona férfiak járnak körbe, lámpákkal átvizsgálnak mindent.
Hallottuk, hogy robbanó szerkezeteket kerestek, és bújkáló idegeneket. Az ajtókban őrök álltak, az egész nép egy szem egy fül volt. Ez az összefogás hihetetlen erőt adott mindenkinek, és az ének, a legszebb karácsonyi dal, minél szebbet azóta sem hallottam, mint a "Leszállt az ég dicső királya..."
úgy zengett végig a templomon, mint még soha.
Az éjféli mise után hazatérve, apám és bátyám átvizsgálták a kútat, a ház környékét, az istállót.
Karácsonyi vacsorát kaptak az állatok és mi is leültünk vacsorázni.
Hullámzott bennünk a megváltás örömhíre.
Legyőzetett a sátán, megszületett Krisztus. Ízlelgettük a gondolatot, nehezen hittük, néha még befúrta magát szívünkbe a félelem. Túl szép volt, hogy igaz legyen.
Néztük a tévét, folytak a könnyeink, mert magyar szavakat hallottunk, mert az én életemben először történt meg, hogy magyarul láttam a feliratot: Békés, Boldog Karácsonyt!
(Kondra Katalin)
AZ ÍRÁSOMHOZ FELHASZNÁL, CSILLAGGAL JELÖLT IDÉZETEK a Magyarságkutató Intézet
2019. 12. 16-os cikkéből valók
Szerző: Dr. Borvendég Zsuzsanna tudományos munkatárs (Történeti Kutatóközpont)
📷 Internet
Megjegyzések
Megjegyzés küldése