"Értünk született meg a gyermek, hogy ne fázzunk a magánytól."
Sáros, szűrke idő volt, a reggelek szinte egybefolytak az estével, mert a köd nem akart eltakarodni, makacsul rátelepedett a házakra, kertekre.
Az utcák üresen ásítoztak, csak a feldíszített házak, a fényesen kivilágított ablakok sugallták, hogy ünnep van.
No, de milyen ünnep? -szólalt meg a lélek akármelyik testben, legyen az fiatal, egészséges, jól öltözött, legyen aprócska, törékeny, csodaváró szemü, vagy idős, beteg, rongyos ruhába bújtatott.
Hiába az ünnep, ha nem mindenkinek örömteli, vannak olyanok is akinek inkább félelmetes.
Ilyen vegyes érzelmek telepedtek rá a köddel együtt a falura azokban a napokban.
Egyik reggel Pap Bercinek elege lett a ködből s mindenből. Arra gondolt, ő bizony felmegy a hegyre Istent keresni, mert idelent hiába várja. Ha ott se találná, mégse vész kárba az út, mert a hegycsúcson bizonyára tiszta az idő, legalább teleszívja magát jó levegővel.
Ahogy elindult, csizmája cuppogott a sárban, ezért jó erősen a lába elé nézett, mégis ahogy felfelé kaptatott a gödrös, köves úton majdnem hasra esett, amikor belebotlott valamibe.
A sár közé keveredve egy női cipőt talált.
-Ejnye no, hát mit kezdjek egy cipővel? - vakarta meg a fületövét, ami nála a gondolkodás jele.
-Ha van egy cipő, valahol lennie kell a párjának is -nézett körül. Ekkor észrevett az egyik bokorban egy nagy sötét kupacot.
Nahát, ennek a fele sem tréfa - ijedt meg.
-Itt valami sérült van, netán halott. Ó egek! Megriadt, mert még nemigen látott halottat, de sérültet se nagyon.
Ezek csak rongyok -állapította meg közelebbről, csodálkozással vegyes megkönnyebbüléssel.
Aki ezt itt hagyta, annak se lehet valami boldog karácsonya.
Ahogy indult volna tovább, nyöszörgésre lett figyelmes. Ismét megriadt. Bánta már, hogy nem maradt otthon. Elég a maga lelki nyomora, nincs szüksége, hogy találjon hozzá.
Gondolataiban bűntény esete fordult meg, amiből ki tudja mi sül ki. Még a végén mehet a rendőrségre, tanuból akár gyanúsítottá is válhat. Mégiscsak jobb lenne otthon a meleg lakásban kolbászon és bolti beiglin rágódva zsörtölődni, a valódi bajoktól távol.
Akárhogy próbálta lépteit a falu felé kanyarítani,
a fülébe hasító nyöszörgés nem engedte.
Az emberiesség ösztöne felébresztette a mélyen alvó lelkiismeretet aki szemrehányásokkal kezdte illetni őt, a fiatal, életerős Pap Bercit.
-Akkor is elfutnál, ha tulajdon apád volna bajban?
-Ejnye, dehát nincs is apám! -mordult fel az ember. -Meg csecsmőkoromban eltünt anyám életéből.
-Akkor gondolj anyádra!
-Hiszen, ha élne... éppen ma három esztendeje, hogy kivittük a temetőbe.
-Hát a feleséged? Otthagynád?
-Hiszen, ha lenne el se indulok...
-Jól van, hát csakugyan szerencsetlen vagy magad is, de mért ne segíthetnél mégis azon, aki nálad is szerencsétlenebb?
Úgy érezte magát, mint akit legyőztek. Magát megadva a hang irányába indult. Hamarosan rábukkant a cipő párjára egy bokorban. Már mindkét cipő megvolt, ember azonban sehol. Már a nyöszörgést sem hallotta. Leült az árokpartra gondolkodni, hogy mi történhetett, amikor hirtelen újra csak meghallotta a hangot. Ez más volt, mint az előző, mintha távoli gyereksírás volna, de az is lehet valami bajba került állat.
Újra nekilendült a hangnak, bokrok sűrűjén vergődte át magát, mint egy betlehemben igyekvő pásztor, csakhogy ő nem a csillagot követett.
Lába alatt a talaj hirtelen lejteni kezdett, s ahogy lefelé ereszkedett, a vízmosás oldalában meglátta a kunyhót. Gyér világosság szűrődött ki a korhadt ajtón, látszott rajta nem gondos kezek építették, sebtében tákolhatták össze.
Létezik, hogy élnek itt emberek? - csodálkozott. Par percig tanácstalanul ácsorgott, nem tudta bekopogjon, vagy egyszerűen csak elmenjen.
De akkor miért jött idáig? Csak van valami oka.
A cipők. Vissza akarja adni az asszonynak, aki valószínűleg itt él, bizonyára gyermeke is van, mert annak a hangját követte.
Karácsony van -jutott eszébe. Kár, hogy nincs nála semmi ajándéknak való. Illendőbb lenne, ha nem üres kézzel nyitna be.
Amíg ezen gondolkodott, az ajtó résnyire kinyílt, egy leányfej bukkant elő, riadt szemei a férfira vetődtek.
-Jó napot! -szólalt meg Berci és maga is elcsodálkozott, hogy megtalálta a hangját.
-Jó napot! -viszonozta bizalmatlanul a leány.
-Itt lakik?
-Igen.
-Ne haragudjon, hogy ilyenkor zavarom... ezek a magáé? -tartotta a lány elé a cipőket.
-Nem -mondta a lány, miközben mohón nyúlt a cipők felé. -Köszönöm. Igazán szépek -markolta meg.
Berci ekkor vette észre, hogy a leány mezítláb van.
-Kicsit piszkosak, ki kell pucolni.
-Jó. Bejön? -tárult ki az ajtó.
Berci ment. Gondolatai elszálltak, mint a vadludak, csak az érzései vitték.
A kunyhó hideg volt, egy szénávalt bélelt fekhely volt benne és egy viharlámpa. A fekhelyen rongyok között eleven csecsemő gőgicsélt.
-Magáé? -kérdezte teljesen feleslegesen.
-Ühüm -dünnyögte szégyenlősen a leányanya.
-Mikor... született? -dadogott most már Berci is zavarában.
-Az éjjel...
-A szent éjszakán?
-Nem tudom, az volt?
-Igen. A Jézuska születése...
-Ja persze! Teljesen kiment a fejemből a gyermek miatt.
-Hol az apja?
-Nincs!
-Csak van apja! - makacskodott Berci.
-Azt mondta neki nem kell, nem az övé a gyerek -eredt meg a leány beszéde.
-Mit mondtak a szülei, a magácska apja, anyja?
-Nem tudják, szégyen lenne.
-Elszökött hát...
A lány bólintott és elpirult amiatt, hogy lelepleződött az idegen előtt.
Berci előtt homályos lett a világ, és ebben a homályban az élet legmagasztosabb csodája
derült fel. A gyermeket váró Máriáé, aki bevallja Józsefnek az állapotát. Ebben a pillanatban érezte József érzelmeit, vágyakozás és bizalmatlanság. Vajon melyiket válassza?
Közel hajolt a gőgicsélő gyermekhez. Arra gondolt, módja van rá, hogy életet adjon.
Hiszen, ha megossza magányát egy hajléktalan
fél családdal, akkor mindent megoszt velük amije van, de cserében megkaphat mindent, amije nincs.
Egyszeriben úgy látta kiderült fejefölött az ég, s eltünt a köd, mélyet szippantott a hóterhes levegőből. Bár félúton volt a falu és a hegycsúcs között, mégis sikerrel járt, mert az elhagyott kunyhó magányában, egy apátlan csecsemőben megtalálta az isteni gyermeket, akit mindannyian, minden karácsonyon keresünk.
/Kondra Katalin/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése