Újév első napján, Boga János egy kosár fát helyezett a tornácra az ajtó mellé, hogyha valaki jönni találna, ne üres kézzel lépjen a házba, hanem egy fadarabbal, mert ilyenkor úgy illik.
- Ezt es megérénk! - szólt az asszonynak.
- Meg hál' Istennek!
- Heába jósolták esmént a világvégét.
- Ember tervez, Isten végez...
- Pedig ez a cudar járvány nem finomkodott, hogy úgy mondjam.
- A nem egy cseppet se! Hát nem es mindenki ünnepelt az éjjel...
- Nem biza!
Közben odakint megeredt a hó. Későbben, úgy délfelé a kutya ugatni kezdett s a kapu megcsikordult.
- Valaki jön -szólott az asszony miközben kávét öntött az urának.
Finom illatok lengtég be a házat, készült az ebéd, a kályhánál cirmos macska melegedett. Kopogtak.
- Szabad- mordult oda János.
Az ajtó lassan, szinte félve nyílt ki, s egy magas, vézna fiatalember surrant be rajta, kezében egy fadarabbal. Máté volt az.
-Adj isten szomszéd, tudod-e mér jöttem?
- Én nem, de te úgyes elmondod -kezelt le vele a házigazda.
-Kerülj beljebb, ide a jó melegbe - tüsténkedett az asszony is.
Máté beljebb lépett, a fát a fásládába dobta s leereszkedett a padra a macska mellé.
A cirmos morcosan nézett rá, kicsit odébb húzta magát. -Kutya egy idő van szomszéd! -sóhajtott Máté.
- Hát milyen legyen télen? - nézett rá szemrehányón az asszony.
- Nem es bánnám no, csak attól tartok, ha végig ilyen marad, kevés lesz a fa -sóhajtott Máté.
- Pedig fa van elég - bizonygatta az asszony.
Máté zavartan meredt rá, János sem értette a dolgot.
-Hol te? - kérdezte az asszonyt.
- Hát az erdőn!
- Jól van na, látom eszednél vagy, hanem mit es akartam mondani... te, Zsuzsi, hozz tüstént abból a fájin szilveszteri pálinkából - mutogatott János a kredenc felé.
Az asszony térült-fordult.
- Jó kis lélekmelegítő igaz-e? - öntött a poharakba a házigazda, meg se várta, hogy Máté belekortyoljon, már le is húzott egy pohárral. A másodiknál koccintottak, kóstolgatták.
- Van ereje, tavalyi termés.
- Miből van?
- Pityókából.
Lassan asztalra került az ebéd is. Máté menni készült, marasztalták.
- Ne siess na, neked es jut egy tángyérral.
- Köszönöm, ha már ennyire kínáltok...
-Aztán hogy telt a szilveszter?
-Hát csak eltelt valahogy. Burkus es a házba vót, mer a szerencsétlen félt a nagy puffogtatástól.
-A miénk aztán nem fél az ördögtől se -kacagott János, majd újra töltötte a poharakat.
-Többet nem iszok szomszéd, még el kell ugorjak Julishoz leánykérőbe.
-Híj a mindenit! Csak nem bolondultál meg te es! -rikkantotta el magát János.
Máté belepirult rendesen, úgy bólogatott.
-Aztán tud-e róla, vagy csak hirtelen megleped?
-Vacsorával vár.
-S mivel mész? Ilyenkor nincs busz.
-Há pont ezér jöttem, te viszel el a kocsival -nyelt egyet Máté.
-Te, hát mér nem ezzel kezdted? Annyit ittam, hogy most mán nem vezethetek- méltatlankodott János.
- Én akartam mondani, csak olyan jól elvoltatok.
- Na mindegy! Így jártál. Majd megkéred, ha kitavaszodik -legyintett János, mire az asszony felcsattant.
-Mit beszélsz? Te hallottad mit mondtál? Még, hogy várjanak tavaszig? Hát neked ennyit ér egy ígéret? Mert ígéret volt, igaz-e Máté?
-Olyasféle -motyogta a vőlegényjelölt.
-Te, Máté! Fuss le a bátyámhoz, Adorjánhoz Alszegbe, tán ilyenkor otthon kapod! Mondd, hogy én küldtelek s baj van, de ügyelj, ne igyatok. Rögtön kezd a végiről, azt mondd, hogy leánykérés lesz.
Máténak zsongott a feje a sok mindentől. Rohanni nem tudott a pálinka miatt, de olyan szomorúan ballagott, hogy aki látta, egyből tudta baj van.
Adorján otthon volt. Máté igyekezett észben tartani Zsuzsi tanácsát, ezért rögtön bele is kezdett a mondandójába.
- Tudod-e mér jöttem Adorján?
- Nem én.
- Leánykérés lesz.
- Csak nem bolondultál meg te es?
- Én igen.
- Kerülj beljebb s ne szomorkodj. Juci te, hozz abból a fájin pálinkából...
- Én ittam eleget.
-Te igen, de én még nem, s erre muszáj -szólt Adorján és olyan hirtelen húzta meg a butykost, hogy Máténak esélye sem volt megállítani.
-Hát akkor egészségünkre, s legyen szerencsétek! -éltette a leendő vőlegényt, mire Máté lemondóan legyintett.
-Ebből se lesz semmi!
-Na, mi a baj? -kérdezte Juci részvéttel.
-Az urad kellett volna elvigyen kocsival a leányhoz, erre mit csinál?
-Na mit? -kapta fel a fejét Adorján.
-Ittál, s így nem vezethetsz -nyugtázta a dolgot Máté.
-Igaz! -hagyta rá Adorján, -hanem ettől te megkérheted.
- Értsd meg ember! Hogy menjek oda? Se busz, se kocsi.
-Hogy? Hát gyalog!
-Ne bolondozz Adorján -szólt rá az asszony. -Még megennék a farkasok. Te, Józsinak kész van-e a kocsija? -jutott eszébe.
- Melyik Józsinak? -értetlenkedett az ura.
- A felszegi komádnak.
- Ejszen kész, de szerintem ő es ivott, hisz üsmerem.
- Jól van na. Miattam aztán ne vitatkozzatok szomorodott el Máté még jobban.
- Édesapám elvihetné lovakkal - jegyezte meg Adorjánék nagy fia, aki hallotta miről folyik a diskurzus.
- Tiszta igaz! -kapott fejéhez Adorján. - Csakhogy még gyeplőt sem foghatok ittasan.
- Te ittál, de én nem! - szólt Juci elszántan. - A lovasszekeret én es eltudom vezetni. Menj Máté, készülj, mer egy órán belül indulunk!
Máté azt sem tudta hova, mihez kapjon. Sietett haza, ahogy csak tudott. Mosdott, öltözött, még be is illatosította magát s épp indult volna ki az ajtón, mikor megcsörrent a telefon. Juli volt.
- Ne gyere Máté... - akadozott a vonal.
- Mi az Juli, baj van?
- Nálunk csak hóvihar.
- Semmi az a lovaknak.
- Vacsora sincs...
- Odaégett?
- Dehogy, csak valami nyavaja kerülget, nem vagyok jól, úgy-e megérted?
Nagy sóhajtás hallatszott a telefonból.
Máté lábai kissé inogtak, le kellett üljön.
- De ez nem csak kifogás úgy-e? -kérdezte.
- Jaj, miket gondolsz?
- Ne haragugy na, csak izé... reggel óta azon vagyok, valamiképp eljussak hozzád, oszt' mán minden sínen lenne, erre lemondod.
- Hát...jöhetsz, de ha elkapsz tőlem valamit...
- Jól van. Gyógyulj meg, s addig es vigyázz magadra! Különben sem sűrgős, akár tavaszig es várhatunk- zárta le a dolgot Máté, majd fogta magát, sietve elindult Adorjánékhoz, hogy lemondja a fuvart.
Útközben azon gondolkodott, hogy s miként van Julival.
Éppen szilveszterkor volt egy éve, hogy megismerkedtek. Alajos mutatta be. Alajos Juli öccse, neki pedig katonatársa volt.
- Jó parti lennél a nővéremnek -mondta Alajos.
- Hány éves a nővéred?
- Ilyent nem illik kérdezni.
- Töle nem, de töled tudni akarom.
- Harminckilec.
- Gyerek már nem lesz...
- Még lehet.
- Nem vagyok olyan, aki egyből rámegyen... érted úgy-e?
- Azt mongyad, meg akarod-e ismerni vagy nem?
- Hát jó. Felettem es elment mán az idő, nem nagyon válogathatok, de azé nem árt, ha van ami egy cseppet motiváljon.
- Mire gondolsz?
- Mi lesz a hozomány, ha mondjuk elveszem?
Alajos megvakarta a fejét, aztán hangosan gondolkodni kezdett.
-A házat a szüleink reám hagyták, mert én vagyok a férfi.
- Házam van - egyezett bele Máté.
- Van egy szép, nagy erdőcske fenn Pálos fejibe, fa annyi mint a tenger, s ha megszabadítasz a nővéremtől, megígérem, hogy az udvarotokra hordatom, amikor csak akarod.
- Áll az alku! - egyezett bele tüstén Máté. Már csak az volt hátra, hogy Alajos bemutassa őket egymásnak.
Juli szépen mosolyogott, alkatához képest kecsesen mozgott, s amikor a férfi táncra hívta, nem ellenkezett. Reggelre annyira összebarátkoztak, hogy attól fogva Máté havonta egyszer eljárt udvarolni. Talált a szó is, igaz, hogy többnyire Juli beszélt, hanem, ahogy közeledett a tél, Máté egyre többet gondolt a fára, amit Alajos ígért.
Karácsonykor megemlítette Julinak a leánykérést, farsang farkán lehetne eljegyzés, húsvét után a lakodalom...
Közben feltámadt a szél. Úgy tűnt, hogy az összes hó, ami eddig váratott magára, most mind egyszerre akarna lezúdúlni.
Máté lemondóan bandukolt tovább. Az időjárás es ellenem fordult -gondolta.
Mikor Adorjánékhoz ért, ott azzal fogadták, hogy a tévében látták, az utak már járhatatlanok, Isten kísértés lenne útnak indulni.
- Nem es baj! -törődött bele Máté a megváltozhatatlanba.
- Lehet valami rossztól mentődtem meg - sóhajtott, mire Juci szúrós szemmel nézett rá.
- Most szépen itt maradsz nálunk vacsorára - mondta Alajos jókedvűen, és asztalhoz ültek.
Máté a vacsora fölött azon gondolkodott, hogy igazából jól el vannak ők ketten a Burkussal, arra az esetre pedig, ha baj van, vagy elfogyna a tüzelő, ott vannak a szomszédok, komák. Hirtelen valami nagy, békés megnyugvás terült el rajta. Úgy érezte, az új év nem is kezdődhetett volna jobban.
Aznap egyéb említést érdemlő dolog nem történt, ha csak az nem, hogy az egész országban híre ment, Csíkban akkora, de akkora hóvihar volt, hogy még Küss Máté házassági terveit es elfútta.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése